Ma az egyik coachingon a változások kezelése volt a téma, meg hogy mit kezdjünk akkor, ha a kitűzött és vágyott cél elérése közben megjelenik az az érzés: “hogy dehát mások már mennyivel előrébb járnak nálam ebben.”
Még régebben írtam egy posztot, hogy én miket tapasztaltam ezekről a kérdésekről futás közben:) Anna
“Az elmúlt pár napban kis családom előszeretettel mondogatta nekem: szerintünk menj el jógázni, vagy mit szólnál ha munka előtt elmennél egy kicsit futni?
Fogalmam sincs, miért tanácsolhatták ezeket, de szót fogadtam és végre eljutottam a hétfői jógára is, ma reggel meg mínusz ide vagy oda a futás is belefért. Már majdnem elkapott újra a hállivódi fitnesszlédi vagyok érzés, amikor arra lettem figyelmes, hogy már a második futó előz le a pályán.
Van, aki másodszor.
Először a jól bevált régi praktikákkal kezdtem a magam megnyugtatását: “biztos ő évek óta edz” majd: “biztos sokkal jobb a cipője”… aztán némi öncoaching után azon kezdtem tanakodni, hogy mi a csudát bosszankodom futás közben felesleges dolgokon?
Van-e jelentősége számomra annak, hogy éppen milyen tempóban fut a másik? Én most itt tartok a futással. És ezen dolgozom, hogy jó irányba, kitartóan haladjak a saját kitűzött célom felé. És hogy milyen jó lenne, ha nem filozófálnánk sokat azon, vajon ki előzött meg már megint, és ki ér előbb célba? Merthogy most éppen itt vagyunk, és haladunk, még ha belül kicsit lassúnak is tűnhet a fejlődés. Szóval arra jutottam, hogy menjünk csak szépen tovább, ja és legyen wördpísz”