Vezetett randi

Kábé a tizedik adag mosás megy, mostam ki bogarat, fűszálat, köveket és gubacsokat, teregetek ki ugyanolyan koszosan maradt zoknit, hát ilyen ez a 10 nap cserkésztábor, és közben a tizenéves már sehol, már hazafele leadja a drótot, hogy másnap akkor hajnalban megy is tovább, úgyhogy még rövidebb az idő, amíg a nyárból látom. 

És mantrázom magamnak, hogy ennyi idősen sportot űztem abból, hogy egyik helyről mentem a másikra, és van olyan emlékem, hogy nem is emlékszem milyen nap van, mert már olyan régóta vagyok Balatonon, hogy teljesen elvesztem az időérzékem. De most a másik oldalon állok, sokat gondolok anyukámra, hogy biztos ő is leült néha ilyenkor az ágyunkra, és néha hiányzott neki a zsivaj, és biztos neki is furcsa volt a csend, amikor kiürült a ház nyárra. 

És pont tegnap összefutok valakivel, aki elmeséli, hogy az összes gyerek úszótáborban, és hogy nem is olyan könnyű felvenni a gyerek nélküli átmeneti időszakot, és hogy már fantasztikus rend van otthon, de hogy kicsit nehéz most ketten lenni, mert olyan ritka az ilyen időszak, hogy ebbe is bele kell rázódni. És milyen gyakori ez az állapot, hogy annyira lefoglalnak az elintézendők, hogy elfelejtünk párként működni. És nem véletlenül lesz olyan nehéz a gyerekek végleges kirepülése otthonról. De szerencsére sokkal tudatosabban figyelünk már a kapcsolatainkra, tele vagyunk gurukkal és online tudástárakkal, így rengeteg eszköz áll rendelkezésünkre, hogyan vigyázzunk az emberi kapcsolatainkra:) Én nagyon hiszek a közös élmények fontosságában:)

Meg persze abban is, hogy ha elakadásunk van, ér beszélgetni róla. Akár egy harmadik féllel is:) Szóval ha van olyan, amire ránéznétek együtt a párotokkal, vagy csak eljönnétek egy “ vezetett randira” akkor várlak titeket szeretettel.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.